Jolt (Sokk) előzetes és kritika

A Jolt (Sokk) csupán két pozitívummal bír: a főszereplő Kate Beckinsale-val és a mellékszerepre kárhoztatott Stanley Tucci valóban humoros ökörködésével.

[tovább]

Sztori

Lindy (Kate Beckinsale) súlyos betegségben szenved: pusztító dühkitörései vannak, amelyeket szinte lehetetlen kordában tartani, ráadásul sajátos fizikai állapota miatt még egy hétköznapi embernél is gyorsabb, erősebb. Az egyetlen esélye a nagyjából normális életre egy speciális mellény, amely erős áramütésekkel leállítja a dühkitöréseit. Amikor azonban megölik az egyetlen személyt, akivel képes volt közelebbi kapcsolatba kerülni, bosszúhadjáratra indul az elkövetők ellen.

Jolt (Sokk) rövid kritika

A Jolt alapkoncepciója természetesen nem túl eredeti, azonban a mai akciófilmes közegben bőven elég lett volna egy szórakoztató darabhoz. A (Hollywood-terápia ide vagy oda) még mindig gyönyörű és még mindig karizmatikus Kate Beckinsale dühöngve rosszfiúkat csap szét és poénokat dobál, miközben a helyzetet egy gimmick jellegű, lüke eszköz is megkavarja? Tökéletes alap akár egy Crank-jellegű, teljesen zakkant, őrületesen pörgő marhasághoz vagy egy Senki-jellegű csonttörő akcióvígjátékhoz.

Az alkotás viszont semmit sem tudott kezdeni az ígéretes alapötlettel és megragadt a béna jellegtelenség szintjén. Már eleve gyanúsan indult a film. Elvileg stáblistával együtt 91 perces, erre több, mint 4 percet töltenek a főszereplő faék egyszerűségű alapszituációjának részletes és teljesen felesleges szájbarágásával? Jézusom.

Aztán szép sorban jöttek a további problémák:

semmilyen akciójelenetek,
fantáziátlan audiovizuális megvalósítás,
inspirálatlan színészi játék, amely alól csupán a tényleg csúcsformában lévő Beckinsale és a zseniális Stanley Tucci jelentett üdítő kivételt (és Jai Courtney pár perce, amikor éppen nem a szokásos karakterét játszotta),
már a castinggal lelőtt, egyébként is kilométerekről látható ócska fordulat,
a karakterfejlődést lenullázó befejezés,
…ami még ráadásul előhúzza a jó öreg franchise-bevezető kártyát is, ha még nem bosszantott fel eléggé a film.

Ebben az esetben meg kellett volna ugrani a “bűnös élvezet” lécet, hogy élvezetes legyen az alkotás – ezt viszont nem sikerült elérniük az alkotóknak.

Kate Beckinsale miatt viszont nem bánom, hogy megnéztem a filmet. És most messze nem pusztán az eyecandy faktor miatt mondom ezt: a karakterének vannak érdekes dolgai, a színésznő remekül játszik, a szerephez is megvan a kellő karizmája, nameg a humoros pillanatokban is kiválóan teljesít. (Najó, és tényleg gyönyörű.) Különösen viccesek a lökött pszichiáterét alakító Stanley Tuccival közös pillanatai.

A felsorolt hibák igazán amatőr dolgok, viszont a stáblistát megnézve sajnos egyértelmű az okuk. Tanya Wexler eddig csak vígjátékokat rendezett, Scott Wachsának pedig eddig ez a film az egyetlen forgatókönyvírói creditje. Greg Powell second unit director ugyan tapasztalt akciófilmes téren (stunt coordinatorként is igen gazdag filmográfiája van), de egy jó second unit sem tud megmenteni egy filmet a rendező és a forgatókönyvíró alapvető hibáitól.

Amazon Originals?

Egyre elszomorítóbb, ahogy a streaming szolgáltatók öntik a pénzt a tartalomgyártásba és -vásárlásba, eredményként azonban egyre többször színvonaltalan, átlag alatti minőségű alkotások születnek, mint például a Netflix gyakran eleve agyhalott sci-fijei.

De az Amazon Originals választékkal sem vagyok elégedettebb az utóbbi időben. A holnap háborúja főként csak a bűnös élvezet faktor és egy jól megírt sztorielem miatt működött, a Bűntudat nélkül csak Michael B. Jordan és Jamie Bell karizmája és pár decens akciója miatt érte el a középszerűség szintjét, a Blisstől pedig már az értékeléseket nézve is elment a kedvem.

Legalább drámák terén jobb a helyzet.