Megszállás: Zápor projekt

Megszállás: Zápor projekt

Mozgókép-blog

A Megszállás/Occupation-sorozat első része leginkább a Vörös hajnalhoz hasonlított, a Megszállás: Zápor projekt című folytatás viszont már grandiózus, Függetlenség-napja jellegű epikus blockbuster szeretne lenni… az azoknál megszokott 150-200 millió USA dolláros költségvetés nagyjából tizedéből. A végeredmény egy nagyon B-kategóriás, de legalább nagyon ambíciózus alkotás lett.

Sztori

Az idegen megszállók terveit teljesen felborította az emberi ellenállás sikerei, az elhúzódó háborúban pedig mindkét oldal óriási veszteségeket szenved, ráadásul az idegenek közül sokan állnak át az emberek oldalára. A vezetők mindkét oldalon a háború kimenetélét véglegesen eldöntő szuperfegyverek után kutat, bármi is legyen a győzelem ára… a katonák és civilek viszont nem feltétlenül értenek ezzel együtt.

Megszállás: Zápor projekt rövid kritika

Kétszer kellett nekiülnöm az Megszállás: Zápor projektnek, az első alkalommal viszont csak néhány percet tudtam belőle megnézni – de ez persze nem a film hibája volt. Ugyanakkor a nyitójelenetek alapján kialakult bennem egy negatív előzetes vélemény.

Amikor viszont végre sikerült egyben megnéznem, elégedetten álltam fel a végén. Ugyanis az alkotás durva ambíciói és energiája megtérített, még annak ellenére is, hogy B-kategóriás hibái nyilvánvalóak voltak. A negatívumok? Rengeteg a klisé, az egyik fő színészcsere nem sikerült a legjobban (Jacobsen karizmatikusabb Tranternél, kellett volna a karakternek), a logikai bénázás és a plot armor alkalmazása gyakran feltűnően amatőr, a humor nem a legjobbkor bukkan fel, ráadásul a greenscreen jelenetek is elég bénák lettek látvány szempontjából. 

De a pozitívumok! Elismerésre méltó, hogy az író-rendező Luke Sparke és alkotótársai mennyi mindent tettek a filmbe. Több szálon futó történet, ami remekül kibontja az előző rész konklúzióját, világot, frakciókat és motivációkat épít, változatos helyszíneket használ (például Terminátor/Mátrix-jellegű posztapokaliptikus hangulatú terek vagy western-jellegű setting), ráadásul az akciójelenetekkel sem spórol, amelyekben a full CGI részek egyébként meglepően jól sikerültek. 

És erre 15 millió dollárja volt az alkotógárdának? Elismerésem.

Ami miatt viszont haragszom egy kicsit, az az, hogy az alkotás minden szálon cliffhangerrel zárul – az előző rész befejezése is nyitott volt, de nem ennyire. Ha elkészül a folytatás és ha ad némi zárlatot, akkor megenyhülök, de ez rosszul esett a pörgős, eseménydús két óra végén.

Összességében elég ambivalens érzéseket hagyott bennem az alkotás. Egyrészt le kéne húznom, mert sok benne a klisé és a gagyi, ugyanakkor Sparke és csapata megtérített a lehengerlő ambícióval és energiával. Ha a B-kategória ízlik, akkor talán finom ebéd lesz a Megszállás: Zápor projekt; a végső véleményhez kelleni fog az a folytatás, amin Sparke az aktuális (2025. júliusi) információk alapján már dolgozik.

Megszállás: Zápor projekt előzetes

Stáblista

  • Eredeti cím: Occupation: Rainfall,
  • a megjelenés éve: 2021,
  • műfaj: akciófilm, sci-fi, dráma,
  • játékidő: 128 perc,
  • írta: Luke Sparke, (kiegészítő párbeszédek: Dale Dye és Felix Williamson),
  • rendezte: Luke Sparke,
  • főszerepben: Dan Ewing, Jet Tranter, Lawrence Makoare, Daniel Gillie, Temuera Morrison, Izzy Stevens, Ken Jeung, Jason Isaacs (hang),
  • zene: Frederik Wiedmann,
  • fényképezte: Wade Muller,
  • a film IMDB oldala.
Doz