Az Árok egy korrekt kis klausztrofóbb thriller/horror 2020-ból, melynek főszereplője Kristen Stewart.
Sztori
A Mariana-árok mélyén lévő bánya és kutatóállomás végzetes katasztrófát szenved, egy csapat túlélő pedig ott reked. A túlélés érdekében el kell hagyniuk az állomást, azonban minden tényező ellenük szól.

Árok rövid kritika
Az Árok egy decens alkotás.
Legnagyobb erősségét a viszonylagos földhözragadtsága, remekül eltalált klausztrofób hangulata és a realizmus érzését erősítő díszletei adják. Hangulata az első kétharmadban rendkívül szolid, a harmadik harmadban egy kicsit gyengül, de legalalább kapunk a végén egy erős finálét.

A színészi játékot is pozitívumként kell említenem, főként a főszereplő Kristen Stewart részéről, aki remekül keltette életre a kompetens, ám a helyzet miatt bénító rettegéssel küzdő karakterét. A stáb többi tagja is jó munkát végzett, azonban itt meg kell említenem a film első problémáját.
Az Árok egy bruttó 95 perces film, ráadásul a tempója is jó, amivel a mai átlagot nézve üdítő kivételt képvisel. Rövid játékideje és sztoriközpontúsága azonban a karakterépítés rovására ment, gyakorlatilag csak 1-2 dolgot tudtunk meg a csapat tagjairól. Az időhúzás hiánya viszont még így is pozitívum volt, és a mély karakterek hiányát a jól megválasztott színészek karizmájukkal és játékukkal egészen jól kompenzálták.

A második problémát az ismerős elemek jelenléte okozta, ami kiszámíthatóvá tette az egyébként decens módon elkészített és felépített filmet. Évtizedek óta tudjuk, hogy a csapat tagjai közül sokan meg fognak halni, tudjuk, hogy lesz valami „titok” és tudjuk, hogy lesz egy nagyobb tetőpont is. Azonban egy jól ismert alapkoncepcióból és sémából is ki lehet hozni egy korrekt filmet a megfelelő odafigyeléssel és tehetséggel – William Eubank alkotása kiválóan bizonyítja ezt.

Árok ajánló
Az Árok egy könnyen fogyasztható, egyszeri nézésre bőven alkalmas horror/thriller; mellette szól erős hangulata, a jó színészi játék és a nézőbarát hossz. Hátránya a sztoriközpontúsága, ami a komplexebb karakterépítés hiánya és hogy sok, a zsánerből már ismerős elemet tartalmaz. Összességében véve egy decens, szórakoztató film, ami javarészt nélküli a hasonló alkotások legnagyobb ellenségét: az időhúzást. Még több ilyet!

Árok előzetes
Stáblista
- Eredeti angol cím: Underwater,
- kiadás éve: 2020,
- játékidő: 95 perc,
- műfaj: akció, horror, sci-fi,
- rendezte: William Eubank,
- írta: Brian Duffield, Adam Cozad,
- főszerepben: Kristen Stewart, Mamoudou Athie, John Gallagher Jr., Gunner Wright, Jessica Henwick, T.J. Miller, Vincent Cassel,
- fényképezte: Bojan Bazelli,
- zene: Marco Beltrami, Brandon Roberts,
- a film IMDB oldala.