A Monsters of Man előzetese alapján joggal lehetett standard trash szintre számítani, viszont több szempontból magasabb színvonalat mutatott annál.
Sztori
Egy titkos teszt keretében egy amerikai fegyvergyártó cég négy harci robotot küld a Thaiföld, Laosz és Mianmar határánál található Aranyháromszögbe, mely az ópiumtermelés egyik központja. Ám teszt katasztrofális fordulatot vesz, mivel a területen ártatlan civilek is tartózkodnak és a robotokkal is gond adódik.
Monsters of Man kritika
Zavarban vagyok.
Zavarban vagyok, mert a Monsters of Man előzetese alapján nagyjából sima kis trash élményre számítottam. Klisék a megvadult robotokkal és a gonosz „céggel”, kis olcsó erdőben rohangászás, egy húzónév, satöbbi. Azt viszont furcsának találtam, hogy a robotok megvalósítása meglepően színvonalasnak tűnt.
Viszont egy előzetes még nem sok. Alternatív forrásokból már összehozható jó CGI (pláne gépek esetében), ráadásul benne volt a pakliban, hogy ezek csak jobban sikerült moneyshotok. Ám felbukkant az IMDB-n a furcsa, 131 perces játékidő, ráadásul 5.3-as értékeléssel kezdett a film, ami ebben a kategóriában szintén szokatlan. Egy nagyköltségvetésű filmnél persze katasztrófa, de kisköltségvetésű akciófilmnél még akár bíztató jel is lehet.
És a végeredmény? Egy időnként valóban trash jellegű, ám excesszív hossza ellenére mégis meglepően nézhető, tisztességes színvonalú akcióhorror. A trash jelleg főként a karakterek és a történet terén mutatkozik meg. Előbbiek gyakran bugyuta és idegesítő sztereotípiák, akik javarészt cannon fodder szerepet töltenek be; utóbbi pedig jól bevált műfaji klisékből tevődik össze. Ezen a téren eredetiséget vagy mélyebben kidolgozott elemeket nem hozott a film.
A horror vonal viszont meglepett. A robotok (és a nekik parancsoló erők) kegyetlenségének ábrázolása meglehetősen sokkoló és hatásos volt, így átérezhető volt a főszereplők helyzetének súlyossága. (Amire még rátett egy lapáttal a nem túl finoman adagolt zenei háttér is.)
A másik dolog, ami miatt működött a horror, az a robotok megvalósítása volt. A designt tökéletesen eltalálták, a környezet és a CGI összemosása a legtöbb esetben realisztikus érzetet keltett (!), ráadásul a képernyőn töltött idejükkel sem spóroltak az alkotók. Külön kiemelném az animációjukat: a realisztikus megjelenésükhöz néha a klasszikus stop-motion technikákra emlékeztető, kellemetlenül darabosnak tűnő mozgás társult, ami növelte a parafaktort. A CGI színvonalát csak néhány bénábban sikerült robbanás törte meg.
A többnyire jól eltalált tempó, a hangulat, a minőségi effektek és az oké színészi játék ellenére azonban voltak problémák a filmmel. Az egyik a hossza volt: bár mint írtam, meglepően nézhető a végeredmény (a kategóriájában), sokat profitált volna egy 20-30 perccel rövidebb játékidőből. Bizonyos pontokon önismétlővé vált a sztori, és az eredetiség hiánya sem segített a helyzeten. A másik gond az időnként felbukkanó hektikus vágás volt, amivel feltételezhetően az alacsony költségvetést kompenzálták.
Monsters of Man ajánló
Ha bírod a hentelős B-filmeket, akkor szerintem ezzel a darabbal jól jársz. Eredetiség persze egy szál sincs benne, viszont a megvalósítása kellően decens lett, sőt, CGI tekintetében egyenesen kiemelkedő. Ráadásul külön jó volt látni, hogy egy kisebb, emberközelibb léptékű alkotás hozott remek színvonalanat ezen a téren, és egyáltalán nem vált súlytalan látványpornóvá.
Monsters of Man előzetes
…az előzetes meglepő módon lelövi a fél filmet.
Stáblista
- Műfaj: akció, horror, sci-fi
- játékidő: 131 perc,
- megjelenés éve: 2020,
- írta: Jeff Hand, Mark Toia
- rendezte: Mark Toia,
- főszerepben: Brett Tutor, Paul Haapaniemi, Jose Rosete, Kayli Tran, David Haverty, Neal McDonough,
- zene: Christopher Elves,
- a film IMDB oldala.