orbiter 9

Orbiter 9

Mozgókép-blog

Tisztességes sci-fi dráma, ezúttal spanyol nyelven: Orbiter 9.

Sztori

A huszas éveiben járó Helena (Clara Lago) egész életét egy távoli bolygóra, egy kolóniára tartó űrhajóban élte le. Egy váratlan hiba következtében rövid időre megszakad magánya, amikor a hajóra érkezik a mérnök Alex (Álex González).

Orbiter 9

Szóval az Orbiter 9 egy minden irányból tisztes színvonalú film, amely a sci-fi témákat egy romantikus szemszögből dolgozza fel. Sok kérdést dob fel, két főszereplő karaktere és világa is egész ügyesen fel van építve, ráadásul a színészi játék és a hangulat is igen jó lett. Ez az atmoszféra hajaz ugyan más sci-fikre, ugyanakkor megvolt benne a kellő eredetiség és egyediség, részben annak köszönhetően, hogy ez egy spanyol – kolumbiai produkció volt.

A film első kétharmada nagyon szolid – remekül építi fel alaphelyzetét, majd egy érzelmes és merengő irányba megy tovább. Itt lelassul az alkotás, de nem gond, mert a karakterek és a világ remekül működnek. Ez abszolút nem egy CGI és látványközpontú film, végig a drámán marad a hangsúly – ez pedig nagyon jót tesz neki. 

A probléma igazából ezután jön: bár a fináléra egész jól összeszedi magát az Orbiter 9, azt egy thriller irányt követő, borzasztó klisés harmadik harmad elveszi annak a lehetőségét, hogy az alkotás újat tudjon mutatni a műfajban. Oké, kellett valamilyen érzelmi tetőpont, viszont túl sok lett az agyonhasznált sablonokból – az üzenet szép lett, csak a harmadik harmad nagy részét “láttuk már”.

Az Orbiter 9 összességében korrekt mű lett, hangulata, karakterei erősek és világa is érdekes, ugyanakkor kevés újdonságot tud mutatni az érzelmes sci-fi vonalon. Ugyanakkor a Netflix sci-fi műfajú mellényúlásait messzemenően felülmúlja ez alkotás hibái ellenére is.

Előzetesét ne nézd meg, lelövi az egész filmet!

Stáblista

  • Eredeti cím: Órbita 9,
  • a megjelenés éve: 2017,
  • műfaj: dráma, romantikus, sci-fi,
  • játékidő: 95 perc,
  • írta és rendezte: Hatem Khraiche,
  • főszerepben: Clara Lago, Álex González, Andrés Parra, Belén Rueda,
  • zene: Federico Jusid,
  • fényképezte: Pau Esteve Birba,
  • a film IMDB oldala.
Doz