A Synchronicity egy csavaros, kisköltségvetésű időutazós film, amely a Szárnyas fejvadász hangulatát idézi meg.
Sztori
Egy tudóscsapat létrehoz egy időgépet. Az egyik kísérlet során furcsa eseményeket tapasztalnak, Jim pedig nem sokkal később találkozik egy rejtélyes nővel, akivel nagyon gyorsan egymásra hangolódnak. Jim megpróbálja kideríteni, hogy mi lehet a furcsa történések hátterében…

Synchronicity rövid kritika
Egészen meglepő ez az alkotás. Nagyjából a feléig egyértelműnek tűnt, éppen mi történik, majd elkezd bonyolódni a sztori, a végén pedig csak néztem, hogy „oké, ehhez valószínűleg újranézés kell majd”. Ami nagyon tetszett, hogy bár korrekt a sztori, azért egy alapvető aspektusába bele lehetne kötni (sors, érzelmek, motiváció, satöbbi), viszont erre önreflektív módon maguk a karakterek is reagálnak a filmen belül. Az is pozitívum volt, hogy a sztori végig emberközeli szinten maradt – ambiciózus volt, de nem szállt el és nem próbált sokkal nagyobb dolgokat mutatni, mint amennyit a projekt limitációi elbírtak volna.

A forgatókönyv karakterek szempontjából oké, a színészi játék is decens, azonban egy ilyen apróbb projektnél a nézőn múlik, hogy mennyire tud ráhangolódni a filmre a nyilvánvaló limitációk mellett. A két főszereplőnek azért kellett volna egy kicsit több mélység, hogy erősebben működjön a drámai töltet.
Az alacsony büdzsé persze látszik a filmen, de a készítők ügyesen kompenzálták a helyzetet a díszletekkel és a helyszínek megválasztásával. A kissé túlstilizált operatőri munka szürkés képei, a rideg épületek és a szép synthwave zenei aláfestés egy egészen stílusos technoir miliőt eredményezett.

Csavaros, stílusos, szívvel-lélekkel készült alkotás lett a Synchronicity. A low-budget feeling talán nem jön be mindenkinek, de ha valaki rá tud hangolódni az atmoszférára és a sztorira, akkor valószínűleg kellemes élménynek találja majd a filmet. Mármint kellemesen zavarosnak, mint ahogy azt egy jó mindfuck alkotásnál illik.
(Előzetest nem teszek a cikkbe, mert szokásos módon a fél filmet lelövi.)

Stáblista
- Műfaj: sci-fi, thriller,
- megjelenés éve: 2015,
- játékidő: 101 perc,
- írta: Jacob Gentry és Alex Orr,
- rendezte: Jacob Gentry,
- főszerepben: Chad McKnight, Brianne Davis, AJ Bowen, Scott Poythress, Michael Ironside,
- fényképezte: Eric Maddison,
- zene: Ben Lovett,
- a film IMDB oldala.
