A holnap háborúja egy tisztességes színvonalú látványfilm.
Sztori
Időutazó katonák bukkannak fel 30 évvel a jövőből, akik vészterhes üzenetet hoznak magukkal: idegenek támadják meg a bolygót, akik a kihalás szélére szorítják az emberiséget. Nincsenek elegen a háborújuk megvívásához, ezért a jelenből toboroznak embereket, akiket aztán a jövőbe visznek. Köztük van a veterán Dan Forester is (Chris Pratt), aki jelenleg biológiatanárként dolgozik egy középiskolában.

A holnap háborúja kritika
A holnap háborúja kapcsán kicsit ambivalens a véleményem. Egyrészt az egész alkotás kapcsán úgy éreztem, hogy „ezt már nagyjából láttam”, ugyanakkor egy decens színvonalon összerakott, koherens és értékelhető látványfilm volt, aminek még az érzelmi töltete is működött.

Sőt, így a megtekintés után egy nappal pont ezt a részét éreztem a legerősebbnek. Természetesen kell egy kis dráma a blockbusterekbe, hogy nézőként valahogyan kapcsolódjunk a karakterekhez, de nagyon könnyen klisés időhúzássá tud változni, ha a készítők elnézik az arányokat. A holnap háborújánál viszont pont az tetszett, hogy a főszereplő karakterívére lett kihegyezve a történet, mivel
- pont eltalálták a szükséges drámamennyiséget,
- a központi figura és a fejlődési ívéhez kapcsolódó karakterek jól lettek megírva,
- az őket alakító színészek tökéletes választásnak bizonyultak és a kémia is jól működött közöttük.

A sztorira nem mondanám, hogy minden fordulata kiszámítható lenne, de azért alapjában véve tényleg láttuk már ezeket az elemeket. Viszont látványfilmhez képest egész jól működött, a 130 perc feletti játékidőt is egész jól kitöltötte, ráadásul nem nagyon erőltette a szájbarágást és túlmagyarázást sem. Pozitívum, hogy a filmnek csak egy írója volt. Még annyit erről az aspektusról, hogy A holnap háborúja története engem nagyon nagy vonalakban A holnap határára emlékeztetett az időutazás és az alien fenyegetés jellege miatt, bár az érzelmi vonal, maga az időutazás koncepció, az eltérő helyszínek és a harcmodor miatt azért más volt a két film. Hasonló alkotásként még az Aliens és a Starship Troopers is beugrott.
Egyébként a túlmagyarázás hanyagolásának pozitívumait talán említeni kellene Ridley Scottnak is, mielőtt teljesen tönkreteszi az Alien filmek örökségét.
Mondjuk azoknak igazából már mindegy az Alien: Covenant után.

Persze messze nem volt hibátlan a film.
Látvány és akció szintjén összességében decens szintet hozott A holnap háborúja, de nem volt kiemelkedő. Néhol a CGI-on is túlságosan érződött, hogy CGI, ráadásul a színvilág is időnként átment jellegtelen, agyonhasznált Call of Duty-szürkébe. A lények designja érdekes lett, hangjuk különösen jól sikerült, ám a jövőbeli technológia megjelenése kevés eredetiséget mutatott.
És bár a sztorit dícsértem, talán egy kicsit mégis túl komolyan vette magát, és azért meg kell említenem, hogy a 200 milliós látványfilmeknél kötelező giccs és logikai zökkenők is jelen voltak. Ugyanakkor a lükébb húzások még mindig messze nem érték el a Martha-szintet, ami azért elég nagy pozitívum volt. (Most látom, hogy David S. Goyer is producerek között volt. Tipp alapján nem nagyon engedhették a sztori közelébe azt a trehány kóklert.)

A holnap háborúja előzetes
Stáblista
- Eredeti cím: The Tomorrow War,
- kiadás éve: 2021,
- műfaj: akciófilm, kalandfilm, sci-fi,
- rendezte: Chris McKay,
- író: Zach Dean,
- főszerepben: Chris Pratt, Yvonne Strahovski, J. K. Simmons, Betty Gilpin, Sam Richardson, Edwin Hodge,
- zene: Lorne Balfe,
- a film IMDB oldala.