Nahát, egy újabb borzasztó Netflix scifi.
Sztori
Jill (Gina Rodriguez) egy anyagilag küszködő özvegy, akinek gyermekeit nagyanyjuk neveli. Éppen felveszi őket, amikor váratlanul minden elektromos eszköz leáll, majd kiderül, hogy az emberek nem tudnak aludni. Ahogy a világon eluralkodik a káosz, egy véletlen esemény folytán Jill családja a figyelembe középpontjába, egyben közvetlen életveszélybe is kerül.
Ébrenlét kritika
A Netflix logó gyakran jelenik meg jól induló, de harmadik harmadukra összezuhanó sci-fik elején – mondhatni sokszor „jó a koncepció”, csak a megvalósítás (egy része) béna. Az utóbbi időben viszont már az alapszituációkkal is bajban vannak. Hiszen A potyautas például már az elején marhaság volt, és csak nagyobb marhasággá vált, a Halálos harcmező pedig gyakorlatilag ugyanazt okoskodta ki, mint amit minden más modern „mesterséges intelligencia” film is. Utánuk jött az az Ébrenlét, mely gyakorlatilag nem több, mint az Ember gyermeke unalmas és buta koppintása.

Mert tényleg az, semmi több. Apokaliptikus hatású esemény, a világ káoszba borul, road movie jelleggel X karakternek Y karaktert el kell kísérnie Z pontba, miközben látjuk az egyre jobban széteső társadalmat. Csak míg az Ember gyermekében ott volt a karakterfejlődés során megjelenő emberi jóság, önzetlenség, önfeláldozás és döbbenetes képsorain keresztül nem csak az emberiség mocskos, hanem felemelő pillanataival is szembesülhettünk, addig az Ébrenlét csak egy ócska, jellegtelen, schlockra és szociopolitikai hisztire kihegyezett fércmű. Ez utóbbi most azonban nem védte meg a filmet a nézőktől és a kritikusoktól sem – tökmindegy, milyen hátterű és hovatartozású a főszereplőd/mellékszereplőd, ha ez egyrészt mellékes, másrészt borzasztó a köré írt filmed.

Sablonok és szürkeség
Mert itt aztán tényleg megvan minden apokaliptikus klisé:
- őrült hívők,
- őrült bűnözők,
- őrült tudósok,
- őrült katonák,
- őrült forgatókönyvírók,
- az apokalipszist túlélő több évtizedes klasszikus autók,
- jószívű bűnöző,
- ó… és egy olyan befejezés, amitől falnak lehet menni.
Sőt, a befejezés miatt nem is őrültek, hanem egyenesen hülyék az írók – akármennyire is kialvatlanok, zavartak a karakterek, ez már megint túllő egy mérfölddel a még elviselhető suspension of disbelief szintjén. Részben a klisék, részben a film stílusa miatt pedig ironikus módon az egész irtó álmosító is. A képi világ unalmas, steril, jellegtelen – a szürkés semmit megpróbálták pár vizuális gimmickel feldobni, de ezeket már láttuk ennél sokkal jobb filmekben is. De persze bármennyire jellegtelen a film, a schlock az kellett bele. Itt egy kis közelről mutatott szétlőtt fej, ott egy szottyadt meztelen néni, amott egy nyitott koponya, és így tovább.
Az Ébrenlét egy ócska, lapos, dögbuta, semmilyen vacak, ami csak arra jó, hogy elemei és fordulatai kapcsán eszünkbe jussanak más, sokkal jobban sikerült és értelmesebb filmek. Mert ez így nulla, ráadásul unalmas is.

Ébrenlét előzetes
Stáblista
- Eredeti cím: Awake,
- kiadás éve: 2021,
- műfaj: sci-fi, dráma, thriller,
- rendezte: Mark Raso,
- írta: Mark Raso, Joseph Raso, Gregory Poirier,
- főszerepben: Gina Rodriguez, Ariana Greenblatt, Lucius Hoyos, Shamier Anderson, Jennifer Jason Leigh, Finn Jones, Berry Pepper,
- zene: Antonio Pinto,
- a film IMDB linkje.